- Sándor, ha így adjuk le a projektet, elégedetlen lesz az ügyfél.
- Mi a baj, főnök?
- Először is, négy versszak volt a specifikációban, ez meg hat.
- De hát a pozitív jövőkép... az íves szerkezet... nem hagyhattam félbe.
- Biztos meg lehetett volna oldani négy versszakban.
- Biztos nem, mert egy versszak csak négy sor, a másik fele mindig a refrén.
- Mi van? Tényleg. Na, hát ezt tuti nem fogja bevenni a megrendelő gyomra.
- Mit?
- Hogy a fele ugyanaz. Copy-paste-re nem tudjuk elszámolni az órákat.
- De ez így működik, amikor a színész elszavalja, a refrént vele együtt fogja zúgni a tömeg...
- Színész. Színészt mondtál?
- Persze, a verseket színészek adják elő.
- Ne bassz ki velem, nem mondtátok, hogy kell színész.
- Mert mit gondolsz, ki szavalja el a verseket? A lámpagyújtogató? A sarki pék? Vagy talán én? A koszorús költő, Petőfi Sándor elszavalja a saját kibaszott versét?
- Pedig így lesz, mert színészre tényleg nincs keret.
- Lefogadom, színpad meg hangosítás sincs, sebaj, ott a múzeum lépcsője, majd felmászok oda ordibálni, és ha már úgyis ott vagyok a tömeg előtt, akkor talán a forradalmat is vezethetem, persze, a pénzt majd csak a szabadságharc megnyerése után fogom megkapni, de legyek boldog, mert kétszáz év múlva minden faluban utcát neveznek el rólam!
Utolsó kommentek