A becses személyemmel történtek blogon történő taglalásától megkímélném az Olvasót, csak olyan mértékben követném el ezt az alaphibát, amennyi az abból kinyerhető tanulságok együtt történő leszűréséhez szükséges.

A minap az Állami Uzsonnagyárban jártam.

Egy barátom nagy mézeskenyér-szakértő, évek óta mindig azt reggelizik, mesterien forgatja a kenőkést, én meg kiskorom óta mikrocsippeket idomítok, hát csináltunk együtt egy mikrocsippes mézeskenyér-gyártó szerkezetet. Nem mondom, hogy világraszóló találmány, de tud mindent, amit manapság a szendvicsiparban illik tudni, és a mikrocsipp miatt még egyebeket is, vannak szép lehetőségek. A cucc nincs kipolírozva, a marketinggel nem gondoltunk még, de már van prototípus, amivel egészen kiválóan lehet mézeskenyeret gyártani kis szériában.

Gondoltuk, hogy a gyerekeknek milyen jó lenne egy ilyen, és mielőtt termékesítenénk, mérjük fel az ő igényeiket, hátha találunk valami olyat, ami elkerülte a figyelmünket, és akkor még időben vagyunk, átalakíthatjuk úgy a gépet, hogy a gyerekeknek is megfeleljen.

Így jutottam el az Állami Uzsonnagyárba, ahol

alkalmazottak

fogadtak. A megbeszélt időpontban nem volt senki a meeting helyszínén a kontaktomon kívül. Telefonálgatás hatására lassan megérkeztek a többiek is. Bemutattam a szerkezetet. Nem kérdeztek, nem kötöttek bele, a 10 emberből 8 sült halként viselkedett. Nem mondták meg, mi a véleményük róla. Akkor bolydultak fel egy kicsit, amikor valamelyikük bedobta, hogy na, ki ír memót róla? Ekkor megkezdték az elszállingózást. Utoljára ketten maradtunk egy idősebb úrral, aki egyébként egy okos marketing tanácsot adott, majd meglépett ő is. Egyedül maradtam, összepakoltam, hazamentem.

Mutattuk már a gépet - sőt, még csak a terveit - befektetőjelölteknek. Ők máshogy viselkedtek: utánanéztek (interneten, 10 perc), tájékozódtak a piacról, érdeklődtek szakmabeli ismerőseinél az iparágról. Kérdezték, mi lesz a termék. Mikor lesz működőképes bemutató példány, kértek előzetes üzleti tervet. Mutattuk a gépet leendő felhasználóknak, szendvicseseknek is, ők próbálgatták, tamáskodtak, lelkesedtek, kemény kérdéseket tettek fel. Elmondták, mit tudnak a jelenlegi gépek, mi az, amit nem tudnak, de jó lenne, ha tudnák, elárulták, mennyiért kennek egy kenyeret.

Az alkalmazottak hozzáállásának bemutatásával, elemzésével nem terhelném az Olvasót, aki ilyesmire kíváncsi, az talál rá elég példát a Munkahelyi Terror blogon, a mélyelemzést pedig bízzuk a Költőre:

Frady Endre: Lábtörlő

 

Megalkottak lábtörlőnek
Engem Kéz- s Lábtörlő Gyárban,
S eladtak egy pesti nőnek
Pláza pultnál aranyárban.

Miattam tiszta a lakás,
Lábtörlőnek lenni remek,
Bennem gyűlik fel a rakás
Talpszenny, s vígak az emberek!

Tűsarokkosz, zsíros klumpa,
Sáros bakancs, poros szandál,
Nem megy fel bennem a pumpa,
Lelkem élmunkadalt skandál.

Mihez értek, azt csinálom,
Újjong bennem szív és elme,
Hasznos munkám leányálom,
Életemnek van értelme!

Köszönöm, hogy elmondhattam.