Engedjétek meg, hogy röviden méltassam azt a politikai marketing terén nyújtott kivételes teljesítményt, miszerint viszonylag rövid időn belül nem is egy, de kettő olyan, egész életérzést, politikai programot magába sürítő, ráadásul frappáns módon egyszavas jelmondatot sikerült megalkotnia pártunknak, amelyek mindegyike - bár ellenkező előjellel - soha nem látott embertömegeket tud megmozgatni.

Rezsicsökkentés

Csodafegyver, 90-es IQ vagy 150 ezer Ft nettó jövedelem alattiak azonnal megértik és magukévá teszik. Lehet ragozni, pl. rezsiharc, rezsidémon, de minek. Egyszavas ballada Walt Disney módjára happy endre kifuttatva: a szóösszetétel első tagja felveti a problémát: nyomor, számla, hóvége, amit a második azonnal megold: kevesebb lesz, több marad, habzsi-dőzsi, süti-ropi-tánc, avagy eszünk-iszunk-szivarozunk.

Meg kell említeni, hogy a lebonyolítás is első osztályúra sikerült, ugye, a kormány nemcsak előírta a szolgáltatóknak, hogy mennyivel csökkentsék áraikat, hanem hogy jobban belássák a csalán férfiasságra gyakorolt gyógyító hatását, még szelfit is kellett publikálniuk viszkető rúdjukról, jelesül feltűnő színnel rá kellett írniuk a számlára, hogy mennyivel lettek megrövidítve.

Praktikusan persze a rezsicsökkentés nagyjából semmit nem ér, a legjobban a magas rezsijű háztartások jártak jól, a kisjövedelműeket a 27%-os ÁFA sokkal jobban érinti stb.

Internetadó

Az internetadó kitalálásának közvetlen oka nincs, szükség nemigen van rá, mert az ebből befolyt adó kiszorítható volna fél stadion árából, mások szentül hiszik, hogy az USA-kitiltásos korrupciós botrányról akarják elterelni a figyelmet, de ez kb. annyira hatásos, mintha arról, hogy bepisiltünk, úgy akarjuk elterelni a figyelmet, hogy be is kakszizunk. Az elméletem az, hogy a pozitív marketing triviális feladatán felül - erre alkalmas ellenzék híján - a kormánynak magának kell gondoskodnia arról, hogy kritikus hangok is teret kapjanak. Ezen törekvést két eszközzel érik el: diplomáciával (aktív és passzív EU- és USA-ellenesség, Norvég Alap zaklatása stb.), és a lakosság mozgósításával. Utóbbi eszköze az internetadó.

Nyelvileg egészen hasonló a rezsicsökkentéshez. A szóösszetétel első tagja a csillogó okostelefonokat, barátok által küldött vicces macskás képeket idéz fel képzeletünkben, amit az utálatos, sőt, riasztó jelentésű második tag egyszerűen megsemmisít.

Az internetadó a rezsicsökkentés továbbfejlesztett változata, úgy adóztatja meg a szolgáltatókat, hogy az közben a felhasználói árak nem csökkennek.

Ebből is látszik, a célcsoport a középosztály, akiket ahogyan pár százalék kiadás-csökkentéssel nem lehet megnyerni, úgy párszáz forint plusz kiadással sem lehet megriasztani. Igaz, eredetileg nem volt 700 Ft-os korlát, így egy átlagos háztartás 50-60 eFt internetadóra számíthatott volna, ami már számukra sem elfogadható, de valószínűleg ezzel sem az volt a cél, hogy azzal rémisztgessék a lakosságot, hogy ennyit kell majd fizetniük, mindenki tudta, hogy ez az összeg hibás, hanem inkább az, hogy az adó irreális mértékéből minél jobban kitűnjön: ez az ötlet is abszolút végiggondolatlan, akárcsak a kormány többi ötlete, amelyek hasonlóan előkészítés és mindenféle körültekintés nélkül születtek (persze kivéve azokat, ahol le kellett nyúlni valamit - trafikmutyi, szerencsejáték-koncesszió), így az internetadó túlmutat önmagán, felidézi a kormány összes többi hibáját, bűnét.

Az internet kipécézése azért is volt jó választás, mert a megtestesült antitézise magának Orbán Viktornak: idegen tőle (modern technológia, nemzetek feletti közösség, testiségtől mentes, tisztán szellemi dolog) és veszélyes rá (szólásszabadság, tájékozottság, humor), ráadásul ez az egyetlen dolog, amely minden középosztálybelit érint így vagy úgy: sokaknak munkaeszköz is, de szinte mindenkinek szórakozási forrás (Facebook, YouTube, sorozatok letöltése, Skype stb., és persze okostelefon sincs internet nélkül), így ebbe a mindenbe tenyerel bele.

Csak gratulálni tudunk a kormánynak a két hívószó kitalálásához, kivitelezéséhez. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!