a corporate social responsibility a múlt század második felétől vált kurrens témává, kiváltképpen miután friedman kifejtette e tárgyban visszamenőlegesen is borítékolható téziseit. a hivatkozott link a 70-ben megjelent The Social Responsibilty of Business is to Increase Its Profits cikkre mutat, amely gyakorlatilag egybites modellre redukálja a vállalati döntési mechanizmust: profit or no profit. ez a post elsősorban nem a csr-ről fog szólni, azonban mielőtt rátérünk a lényegre, a csr kapcsán egy dolgot fontos kiemelni: a csr tagadói/ellenzői friedman alapvetésének egyik fontos peremfeltételként a jogot, mint konszenzuálisan kialakított és formába öntött keretrendszert határozzák meg, amely a nem formába öntött, tehát ilyen módon indefinitnek tekinthető egyéb társadalmi normákkal szemben egyedüli és elvárható korlátként szabályozzák a vállalatok működését. jöhet a lecsó.

(a leírt példatörténet valós eseményeken alapul, de a szereplők neveit és a történet egyes részeit megváltoztattuk.) adott egy piaci vállalat, legyen mondjuk az international big bank, amely kölcsön nyújtásával szerződéses jogviszonyba kerül jánossal. jános a szerződésben rögzített jogával élve a havi törlesztőrészletnél egy kicsivel többet törleszt, hogy gyorsabban fogyjon a tőketartozása. minden évben jön a hitelértesítő kimutatás, a szerződésben rögzített pontos adatokkal és adattartalommal. egyszer azonban az értesítőlevél jelentősen leegyszerűsödik, nincs szerződés szerinti részletezés, valamint az általa törlesztettnél kevesebb összeg szerepel rajta. jános hisz az igazság erejében, és egyeztet a bank ügyintézőjével az eltérésről, kérdezi az eltérés okát, ígéretet kap az ügy gyors kivizsgálására. egyeztet egyszer, egyeztet kétszer, háromszor, végül a negyedik alkalommal, mikor felveti, hogy az eltérés esetleg abból is származhat, hogy a korábbiaktól eltérően valamiért a többletbefizetések nem lettek elszámolva, rögtön villany gyúl a fejekben. a bank, hiába áll az rögzített szerződésben, már nem számolja el a befizetési többletet.

jános csodálkozik, de - mivel nem csak az igazság, hanem az információ erejében is hisz - megfelelő kapcsolatain keresztül utánajár a kapott tájékoztatás helyességének, és kirajzolódik előtte a law responsibility nemlétező fogalmának teljes mintázata. az ibb informatikai háttérrendszere lecserélésre került, az új nyilvántartó rendszer ugyan szebb, jobb, de sem funkcionálisan, sem paraméterezésileg nem támogatja a szerződésben foglalt törlesztési konstrukciót. a bank munkatrsai profitilag osztottak-szoroztak, és végül, a ráfejlesztést paraszthajszállal megelőzve, az 'a néhány ügyfél pereljen, ha akar' döntési alternatíva lett a nyertes befutó. a döntés teljes mértékben a friedmani szellemben született, a tulajdonosi profit-érdek maximális figyelelmbe vételével, hiszen az a néhány száz szerződött ügyfél, akik a szerződésben foglaltakat figyelembe véve többet törlesztenek, valósznűleg nem fog egy néhány éves lefutású peres ügyet nyakba venni a gyerek mellé párszáz ezer forintért, de ha netán valamelyik mégis megkockáztatja, a vállalati ráfordítások még mindig messze alatta maradnak a ráfejlesztés erőforrásigényeinél. természetesen az érintett ügyfelek kiértesítése, és az egyenkénti szerződésmódosítás sem jöhet szóba, hiszen ezek adminisztrációs ráfordításai is messze meghaladják a bekalkulált per ráfordításigényeit, az esetleges szakhatósági vizsgálatok várható eredménye, pedig, szintén a választott alternatívát erősíti. tehát összegezve: a profitmax függvény eredménye a szerződéstől eltérő teljesítésre kényszerítette a bankot.

nem érdemes az ügy részleteivel, folytatásával, következményeivel vesződni, mert a lényeg, a vállalati döntési mechanizmus már ezen a ponton megragadható - semmi nóvum nincsen benne, de a példán keresztül érdemes újra és újra rámutatni. a demokratikus jogi berendezkedést alapul vévő libertariánus elképzeléstől eltérően, a vállalatok számára a gazdasági racionalitás miatt a jogi keretek (a természetes személyekkel analóg módon) nem korlátokként, hanem viszonylag jól kalkulálható gazdasági vagy működési kockázatként jelentkeznek, míg a jogon kívüli társadalmi normák, a joggal szemben, a vállalatok számára nehezen kalkulálható, tervezhető gazdasági kockázatot rejtenek magukban, amivel értelemszerűen semmelyik döntéshozó sem szeret számolni. mindebből két hír következik.

egy rossz hír a csr hívőknek: hogyan is lehetne a rögzített jogon túli bármilyen egyéb felelősséget, illetve ilyen szempontok figyelembe vételét a vállalati döntések meghozatalánál számon kérni, elvárni, amikor a demokratikusan rögzített jog elemei is csak egy gazdasági szempontként és nem korlátként szerepelnek a döntési mátrixban? egy rossz hír a csr-ellenzőknek: ha a rögzített jog elemei is, igaz jól tervezhető, de csak gazdasági szempontként vesznek részt a döntéshozatali információhalmazban, akkor miért ne kerülhetne a döntési szempontrendszerbe, a többi nehezen kalkulálható, tervezhető bizonytalansági faktor mellé egyéb, nem teljesen definit, de megfogható, és körvonalazható társadalmi normákhoz kapcsolódó szempont is (a természetes személyektől elvárt analóg módon)? s.k.